Kormányinfó – 24.04.25.

Kormányinfó – 24.04.25.

A szerdai kormányülést követően Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő csütörtök 11 órától tartott Kormányinfót. A tájékoztatón bejelentették, hogy Magyarországra látogat a kínai elnök, de Gulyás Gergely beszélt az új háborús helyzetről, az Alaptörvény-módosításokról, valamint a benzinárakról is. Kérdésre válaszolva elmondta azt is, hogy jó hírnév megsértése miatt beperlik a Spart.

12:13
április
25.

Új gyorsvasutat és felújított gyorsforgalmit hozhat a reptérvásárlás

A repülőtér megvásárlását követő esetleges fejlesztésekről is megkérdezték Gulyás Gergelyt. A miniszter elmondta, hogy

  • a gyorsforgalmi utat teljesen fel kell újítani, 
  • és mindenképpen ki kell építeni a gyorsvasutat is.

A fejlesztések finanszírozásáról azt mondta, hogy több száz milliárdos beruházásokról van szó, de szerinte van, ami piaci alapon is megoldható, itt a vasúti fejlesztést emelte ki.

A reptérvásárlási folyamat pedig jelenleg ott tart Gulyás tájékoztatása szerint, hogy sok a szereplő van, „mindenkinél van egy bonyolult cégprotokoll”, és ezek átfutása még néhány napig, hétig vagy akár egy hónapig is eltarthat.

10:31
április
25.

Hamarosan kiderül, hogyan döntött a kormány

A kormány szerdán arról is tárgyalt, szükséges-e beavatkozni az üzemanyag piaci árába, így vélhetően többek között erről is szó esik majd. Lantos Csaba energiaügyi miniszter egyébként azt nyilatkozta a kérdés kapcsán, hogy

amennyiben visszaállítják az árplafont, az a régiós viszonylatokhoz fog alkalmazkodni, vagyis rövidtávú és dinamikus lesz.

Emellett feltehetően szó lesz a költségvetés helyzetéről, az esetleges kiigazításokról, az új otthonfelújítási támogatásokról, valamint a frissen indult újabb uniós kötelezettségszegési eljárásokról is.

„Az emberek kora egy rémálom, amelynek most véget vetünk”! Új őrület hódít a közösségi médiában!

„Az emberek kora egy rémálom, amelynek most véget vetünk”! Új őrület hódít a közösségi médiában!

A Moltbook nevezetű vadonatúj közösségi médiaoldalon mesterséges intelligencia ügynökök posztolnak és csevegnek, van már új vallás, az embereket pedig a szemétdombra hajítanák.

A Z generáció helyzete az AI-őrület közepén

Bajban az orosz kriptóóriás: házi őrizetbe került a cégvezér

Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja

Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja

Botrány tört ki egy oroszlányi SPAR bezárását követően, Takács Károly polgármester levélben fordult a az áruházlánc helyi vezetéséhez.

2026-ra ezt is megértük: Ausztria másolja Magyarországot

Őrületes felajánlást tett Djokovic

Őrületes felajánlást tett Djokovic

A szerb teniszező jótékonysági akciója a rákbeteg fiataloknak szól, nemcsak a kezelésekre, hanem még a rekreációra is fordítható belőle összeg.

Megszállna Djokovics lenyűgöző luxusházában? Padlót fog, mennyiért teheti meg

Már hűlt helye van Matolcsy Ádám rönkházának

Visszafizeti a pénzét ez az üzletlánc, ha nem elégedett a zöldséggel, gyümölccsel

Visszafizeti a pénzét ez az üzletlánc, ha nem elégedett a zöldséggel, gyümölccsel

Egy kijelölt kolléga naponta többször végigjárja az üzletet, ellenőrzi a polcokat, átválogatja a termékeket, és szükség esetén eltávolítja a nem megfelelő darabokat.

Nem a tél a legnagyobb ellenség: ettől függ, lesz-e nyáron gyümölcs és mennyiért

Kiderült, mekkora béremelésre számíthatnak idén a dolgozók

Kiderült, mekkora béremelésre számíthatnak idén a dolgozók

A gazdasági nehézségek ellenére a vállalatok idén is terveznek béremelést, ám a növekedés mértéke sok esetben elmarad a dolgozók várakozásaitól.

Tudja mennyit visz haza? Mutatjuk!

Orbán Viktor üzent: jönnek az extra pénzek

Vége a túladományozásnak: országos regiszter figyeli a donorokat

Vége a túladományozásnak: országos regiszter figyeli a donorokat

Az OVSZ már nem csak a véradókat, de a plazmaadókat is nyomon követi.

Donorcsalogatás: jön a Pelikán-nap

Ez lett a gazdaság legfontosabb üzemanyaga

Ajánlom figyelmedbe az alábbi cikket!

Kormányinfó – 24.04.25.

A szerdai kormányülést követően Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő csütörtök 11 órától tartott Kormányinfót. A tájékoztatón...

A NAPI Online nem vállal felelőséget a cikküldő "Megjegyzés" mezőjébe írt tartalomért és kijelenti, hogy a cikküldő kizárólag látogatóink kezdeményezésére küld leveleket. Tájékoztatásul közöljük, hogy a cikküldő minden elküldött levélben megjeleníti a küldést kezdeményező látogató IP címét.

Copyright 2001-2026 www.napi.hu Online Kft. Minden jog fenntartva.