Szlávik János szerint a legújabb variánsok – még ha sokkal jobban terjednek is a korábbiaknál – enyhébb megbetegedéseket okoznak. Ettől függetlenül bármikor kialakulhatnak új variánsok, ám ennek egyelőre nincs jele – vélekedett az M1 aktuális csatorna Ma este című műsorában.
A koronavírus legújabb, kraken elnevezésű variánsának európai terjedése kapcsán a főorvos megjegyezte: nem zárható ki, hogy ez a mutáció már jelen van Magyarországon is, de nem vált uralkodóvá.
Hozzátette, ahol külföldön megjelent ez a variáns, ott sem jellemző, hogy sokan kerülnek miatta kórházba, mert a betegség tünetei fejfájás, torokfájás, felső légúti tünetek, esetenként hasmenés, viszonylag enyhék.
Szlávik János hangsúlyozta: a Magyarországon jelen lévő vírusvariánsok esetében három oltás hatékonyan meg tudja akadályozni a betegség súlyos lefolyását és a kórházba kerülést.
A főorvos emlékeztetett arra, hogy amikor három évvel ezelőtt megjelent a világon a veszélyes és ismeretlen koronavírus, akkor semmilyen eszköz nem volt ellene, csak a második évben jelent meg a védőoltás, ami védettséget nyújt a betegség súlyos lefolyása ellen. Mostanra viszont már bőven van védőoltás, vannak vírusterápiák, antitest terápiák, ráadásul olyan irányba változik a vírus, hogy ezekre egyáltalán nem biztos, hogy szükség van – fogalmazott, hozzátéve, hogy a Dél-pesti Centrumkórházban is jó ideje csökken a koronavírus miatt bekerülők száma.
Az utóbbi fél-egy évben jellemzően csak a nagyon súlyos alapbetegségben szenvedők, például daganatellenes terápiákban, vesepótló kezelésben részesülők kerültek kórházba Covid miatt.
Szlávik János kitért arra is, hogy akik felvettek három oltást, azoknál a vírus újabb variánsai kevésbé okoznak posztcovid tüneteket.
Az influenzavírus terjedéséről a szakember elmondta, arra lehet számítani, hogy a következő hónapokban felerősödik az influenza aktivitása. Mindenképp javasolja az öt év alatti gyermekek, a hatvan év felettiek, a várandósok és a krónikus betegek az influenza elleni védőoltását, ami jó védettséget ad, megakadályozza a szövődményeket és a kórházba kerülést.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Békekörútra indul a kormányfő, az EU minden tagját csatasorba állítaná

Sok amerikai úgy tesz, mintha csak nyaralni utazna, miközben új letelepedési helyeket keres

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Rohamtempóban épül a budai várnegyed: újabb gyöngyszem készül

Legyen résen, kiterjeszti csápjait az adóhivatal

Indul az összeírás, bármikor kopogtathatnak

Annyira kínos lett Elon Musk, hogy minden Teslát eladott az építőipari óriás

Brutális veszélyben vagyunk, egyre több daganatos megbetegedés jöhet

Másfél évtizedes béklyóban: ez aggasztja leginkább a magyar nőket
