A közlemény szerint a kormány döntése értelmében az Országgyűlésnek december 7-én javasolt módosítások alapján az új adó hatálya alá december 1-jétől január 15-ig lehet bejelentkezni a Nemzeti Adó és Vámhivatalnál. Az Országgyűlés döntésének függvényében lehetőség nyílik a kisvállalati adóalanyiságot megelőzően keletkezett elhatárolt veszteség felhasználására, továbbá a kisvállalati adóalanynak a korábban beszerzett tárgyi eszközök tekintetében lehetősége nyílik a számított nyilvántartási értékkel 10 év alatt, egyenlő részletekben csökkenteni a pénzforgalmi szemléletű eredményét.
A fentieken túlmenően a pályakezdő, a tartós munkanélküliség után munkába álló és a gyesről visszatérő munkavállalók után a kisvállalati adó alapja a foglalkoztatás első két évében a kedvezményezett munkabérének havi összegével, de havonta legfeljebb 100 ezer forinttal csökkenthetővé válik.
Az új adónemmel a kormány célja, hogy a kelet-közép-európai térség legkedvezőbb üzleti környezete Magyarországon jöjjön létre. A pénzügyi és gazdasági válságból nem lehet kilábalni a vállalkozások nélkül, amelyeket meg kell szabadítani az aktivitásukat akadályozó terhektől - írja közleményében az NGM.
A kormány tervei szerint a kisvállalati adó kiváló lehetőséget nyújt a fejlődni kívánó vállalkozásoknak, továbbá teljesen új szemléletet honosít meg a hazai adózásban. A több adónemet, a szociális hozzájárulási adót, a szakképzési hozzájárulást és a társasági adót kiváltó, pénzforgalmi szemléletű adó közelebb hozza az adómegállapítási szabályokat a vállalkozói igényekhez, egyúttal ösztönzi a beruházásokat és a foglalkoztatást.
Az adókalkulátor ide kattintva érhető el.
Legolvasottabb
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el