A 91,7 millió dolláros eredményben közrejátszott 6,8 millió dollárnyi adókedvezmény is − tette hozzá a ház közleménye. Az árbevétel csak hajszállal emelkedett, közel 305 millió dollárra − a Reuters elemzői konszenzusa 318 millió dollárt jelzett, így a múlt keddi bejelentés után esni kezdett a Sotheby's idén addig 34 százalékkal emelkedő árfolyama.
Az új jutalékrendszer az első félévben sikeresen ellensúlyozta a kiemelkedő darabokért folytatott verseny miatt zsugorodó eladói hasznot − mutatott rá a jelentés. Ez idő alatt ráadásul 5 százalékkal növekedtek a ház kiadásai is, jórészt a fejlesztési költségek miatt − az érintett területek közül a digitális médiát, illetve a kínai, valamint a feltörekvő piacokat emelte ki a jelentés.
A közeljövő terveiről szólva a Sotheby's közölte, hogy továbbra is keresi a megfelelő új helyet New York-i főhadiszállásának, de nem áll szándékában egyhamar máshová helyezni tevékenységét a York Avenue-ról. A ház fel akarja értékeltetni londoni, New Bond Street-i épületét is. A műkereskedelemben egy a privát értékesítésnek helyet adó londoni kortársgaléria megnyitásával kívánnak továbblépni, ez ugyanúgy az S/2 nevet viseli majd, mint a Sotheby's már meglevő hongkongi, illetve New York-i galériái.
A szezon első nagy eseményét a hongkongi S/2-ben rendezik meg: a From Warhol, With Love című eladásos tárlaton Andy Warhol papíralapú munkáiból lehet majd válogatni. A szokásos árveréseken kívül extra eseménynek ígérkezik a november 21-i New York-i autóárverés, amelyet az ezekre szakosodott RM Auctionsszal közösen rendeznek. Mintegy 30 veterán gépkocsit mutatnak majd be a ház tizedik emeleti kiállítóhelyiségeiben, ahová először kerülnek be autók − az előzetes becslések összértéke meghaladja az 50 millió dollárt, így ez lehet az egyik legfontosabb autóárverés, amelyet valaha is tartottak.
| 2012. II. n.-év | 2013. II. n.-év | ||
| Aukciós árbevétel | 290,1 | 294,9 | |
| Összes árbevétel | 303,9 | 304,9 | |
| Üzemi eredmény | 136,3 | 133,3 | |
| Adózott eredmény | 85,4 | 91,7 | |
| Forrás: Sotheby's |
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére