Az Anheuser-Busch InBev, a világ legnagyobb sörgyártója bejelentette, hogy el akarja adni a SABMillier kelet-európai érdekeltségeit - jelentette a Reuters. A vállalat abban bízik, hogy ennek köszönhetően az Európai Bizottság mint versenyhatóság nem gördít akadályt a két söripari óriás több mint 100 milliárd dollár értékű egyesülése elé.
Váratlan döntés
Az AB InBev hasonló megfontolásból már elfogadta a japán Asahi Group Holdings ajánlatát a SABMiller európai prémium márkáira, a Grolschra, a Peronira és a Meantime-ra, amelyekért 2,55 milliárd eurót (2,9 milliárd dollár) kap.
A cseh, szlovák, lengyel, magyar és román cégek eladásáról szóló hír váratlanul érte a szakértőket, mert az AB InBev alig van jelen Európa keleti felében, ezért az egyesüléssel létrejövő cég piaci súlya nem nagyon nő a korábbihoz képest.
Ki lehet a vevő?
A SABMillier kelet-európai bizniszének értékét 4 és 7 milliárd dollár közé teszik a szakértők. A vásárlók között elvileg megjelenhet a Heineken, a Carlsberg és a Molson Coors, ám ezek vételi szándéka jelentős itteni cégeik miatt az Európai Bizottság erős ellenállásába ütközhet.
Ezért aztán a Reuters találgatása szerint esetleg az Asahi dönthet úgy, hogy tovább nyomul előre Európában.
Volt már rá példa
Hasonló üzletet már 2008-ban is átélt a régió söripara. Akkor az InBerv vásárolta meg az Anheuser-Buscht, amelynek keretében 2,2 milliárd dollárért eladta cseh, magyar és román érdekeltségeit a CVC Capital Partnersnek. Ettől a cégtől került 2012-ben az egész pakkal együtt a Borsodi Sörgyár a Molson Coorshoz.
Az Európai Bizottság május 24-én dönt arról, hogy hozzájárul-e az AB InBev-SABMillert fúzióhoz.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük