A tervek szerint március végén, április elején indul Debrecenben a Mercedes Benz Reform 500 LE busz sorozatgyártása - mondta a lapnak a magyar tulajdonú ITK Holding Zrt. beruházó cég elnök-vezérigazgatója, Kossa György. Eleinte elővárosi buszokat készítenek majd, amelyek első két ajtaja alacsonypadlós.
Az alvázat EvoBus Hungária Kft., míg az alvázfelépítményt az ITK leányvállalata, az Inter Traction Electrics Kft. gyártja majd, utóbbi saját fejlesztésű lesz.
Még az idén további modelleket is bemutatnak, például egy kisebb, 9-21 és egy negyven férőhelyest is.
A tervek szerint a termelés felfutása után két műszakban évi 250-300 buszt gyárthatnak, pontosan ennyi embert alkalmaznak majd, közülük 150-170-et már képeznek. Mindig annyian dolgoznak majd, ahány járművet évente elkészítenek, a cég kevesebb robotot használ.
Már a bővülési terv is megvan: a beruházás második ütemében egy újabb létesítményt építenek a debreceni repülőtér mellett. Az első, 10 ezer négyzetméteres alapterületű csarnokot a háromlépcsős beruházás során újabbak követhetik a 15-20 hektáros területen. Kossa György abban bízik, hogy az új gyártócsarnok engedélyeztetése a második fél évben elkezdődik, és jövőre megnyithatják az új üzemet. E gyárban - körülbelül ötéves felfutást számolva - egy műszakban háromszáz, összesen évi 700-800, a két üzemrészben együtt pedig évi 1000-1200 busz készül majd - számol be a lap, mely szerint oktatóközpont is létesül a városban.
A jövőben megérheti Magyarországon magyar buszokat gyártani: minden helyi buszszolgáltatást végző önkormányzatra, az államigazgatási szervekre, továbbá az állami vállalatokra is kiterjesztette a kormány szerdától a Nemzeti Autóbusz Beszerzési Bizottság hatáskörét. Nem titkoltan az a cél, hogy felfuttassák a hazai cégeket.
A fotó forrása: MTI Fotó/Czeglédi Zsolt.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Sok amerikai úgy tesz, mintha csak nyaralni utazna, miközben új letelepedési helyeket keres

Rohamtempóban épül a budai várnegyed: újabb gyöngyszem készül

Havi egymillió alatt fenyeget az elszegényedés réme

Békekörútra indul a kormányfő, az EU minden tagját csatasorba állítaná

Annyira kínos lett Elon Musk, hogy minden Teslát eladott az építőipari óriás

Érkeznek a bizonyítványok: kiderül, milyen osztályzatokat kapott a kormány

Vigyázat, szigorítás jön az energiaitalokon, kötelező lesz ez a nagybetűs felirat

Brutális veszélyben vagyunk, egyre több daganatos megbetegedés jöhet
