Tatyjana Osztapenko hangsúlyozta, hogy cégük önálló jogi személy és teljes mértékben az orosz törvényeknek megfelelően működik. Ők állnak szerződésben a moszkvai magyar konzulátussal. A Quaestor nem alapítója a cégnek, nincs része benne, mint ezt az alapító okirat is tanúsítja. "A magyar céggel történtek semmiképpen nem érintenek bennünket" - erősítette a vezérigazgató.
Ez egy teljesen orosz cég, amely a Magyarországra csoportosan utazó turisták és egyéni utazók vízumának a beszerzésében közreműködik. A szolgáltatás csupán a vízumkérelmek átvételében, a dokumentumok ellenőrzésében, a kérőlapok feldolgozásában és a kész vízumok továbbításában áll. A beutazási engedélyekről való döntés, annak megadása, vagy elutasítása teljes mértékben a (magyar) konzulátus hatásköre - szögezte le Tatyjana Osztapenko.
Az orosz Vízumközpont Kft. vezetője közölte, az MTI-től értesült a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) keddi bejelentéséről, amely szerint a minisztérium azonnali hatállyal felbontja az isztambuli kereskedőház, valamint a moszkvai vízumközpont üzemeltetésére vonatkozó szerződéseket a Quaestor csoport elnök-vezérigazgatójának érdekeltségi körébe tartozó cégekkel. A konzulátus ezzel kapcsolatban semmiről nem értesítette a moszkvai céget - tette hozzá.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden egy más témában tartott budapesti sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva elmondta: azért mondták fel a szerződéseket, mert már nem látták biztosítottnak a moszkvai vízumközpont és az isztambuli kereskedőház zavartalan működését.
Tatyjana Osztapenko arról is beszámolt, azt tapasztalják, hogy túl vannak az emberek a rubel dollárhoz és az euróhoz viszonyított árfolyamának a zuhanása, valamint az infláció okozta sokkon. Meglehetősen sokan vannak a vízumközpontban, így "nem ülünk ölbe tett kézzel. Naponta 300-400 ember kérelmét vesszük át" - mondta.
Szerinte nagyon sok gondot okozna, ha a moszkvai magyar konzulátus felbontaná velük a szerződést, vagy ha bezárnák a vízumközpontot. Egy ilyen döntés ártana az orosz állampolgárokban kialakult bizalomnak és érdeklődésnek Magyarország iránt, valamint a turistaforgalomnak is, amely most éledt fel a tavaly év vége, és az idei év eleji orosz gazdasági problémák miatti visszafogottság után - vélekedett.
A moszkvai vízumközpontot a VisaWorld-Center Szolgáltató Kft. és orosz partnere, Jelena Cvetkova üzletasszony által létrehozott Vízumközpont Korlátolt Felelősségű Társaság működteti. A központ tavaly szeptemberben kezdte meg tevékenységét, de hivatalosan novemberben, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter oroszországi látogatása idején adták át.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Még a nyugdíjasok is ezt akarják: sokakat meglephet ez a felmérés
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Ijesztő, hogy mennyire hitelesek lettek a csalók: ez az új pusztító trükk
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit