A stockholmi központú cég kedden azt közölte, hogy a december végével zárult negyedévben az adózás utáni nyeresége 1 milliárd 860 millió svéd korona (220,7 millió dollár, 1 svéd korona=34,97 forint) lett az egy évvel korábbi 560 millió korona korona nyereség után. Az elemzői várakozások átlagában kisebb, 1 milliárd 640 millió korona nyereség szerepelt.
Az Electrolux negyedéves bevétele éves összevetésben 5,9 százalékkal, 33 milliárd 900 millió koronára nőtt, felülmúlta a szakértők által becsült 31 milliárd 900 millió koronát.
A cég a tavalyi teljesítmény után 8 korona osztalékot tervez fizetni részvényenként az egy évvel korábbi 7 korona után.
A vállalat Electrolux, Frigidaire, AEG, Anova és egy sor másik márkanév alatt gyárt háztartási készülékeket.
Az Electrolux arra számít, hogy a folyó év első felében jelentős lesz a termékei iránti kereslet, majd "normális" szintű lesz a második fél évben.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető