Rafalkovszkij szerint a Sberbank leányvállalatának, a SberCloudnak az amerikai Nvidia céggel közösen kifejlesztett szuperszámítógépe kapacitását tekintve a világon a 29., Európában pedig a 7. helyen áll.
A szuperkomputer felhőben tárolt, a mesterségesintelligencia-technológiák felhasználását lehetővé tevő kapacitásai december 12-től külső felhasználók számára is elérhetővé válnak, 5750 rubeles percenkénti tarifáért. Ezt a bejelentésre időzített kiárusítás alkalmából átmenetileg 100 percenkénti 100 rubelre csökkentették. (A rubel jelenleg mintegy 4,74 forintot ér.)
Kapcsolódó
German Gref, a Sberbank vezérigazgatója közölte, hogy felhasználók által nem lekötött időben a kapacitásokat az orosz felsőoktatási és a tudományos intézetek térítésmenetesen vehetik igénybe. A komputer tesztelésében részt vett az orosz S7 diszkont légitársaság, amely azt állította, hogy a Cristofari nagyban elősegítette a repülőjegyek iránti kereslet prognosztizálását.
A szuperkomputert az első orosz takarékbetét-tulajdonos, Nyikolaj Krisztofari (1802-1881) után nevezték el. A legerősebb orosz komputer eddig a Moszkva Állami Egyetem által használt, 1,85 petaflops teljesítményű Lomonoszov-2 volt
Legolvasottabb
Visszanyalt a fagyi: újabb devizahiteles nyert pert, megkopasztja a bankot a győztes ügyfél
Perceken múlt az újabb merénylet? Jelöletlen rendőrautók gázolták el a Bondi Beachre tartó férfiakat – Videó
Komolyan megsérült Fico különgépe, amely Brüsszelbe szállította a szlovák kormányfőt
Csalókat csalt csapdába a nyugdíjas férfi
Megvan a NASA legújabb vezetője, el sem hiszi, honnan jött
Tabudöntés jöhet az EU-ban: megszavazhatják az orosz vagyon felhasználását
Kanóczky Máté: Nem vertük nagydobra, hogy magyar cég vagyunk
Összeomlás szélén egy kulcságazat: 63 ezer munkahely forog kockán
Vége a jó időknek? Látványosan esik az állampapírok hozama