A mohi atomerőmű harmadik és negyedik blokkjának a sorsára juthat a magyarországi Paks II. atomerőmű - véli a pozsonyi Új Szó annak kapcsán, hogy sajtóhírek szerint a szakemberek kezdenek belenyugodni abba, hogy a 2023-ra, majd 2026-2027-re tervezett befejezés helyett csak 2032-ben állhatnak üzembe az új reaktorok.
Szlovákiának van tapasztalata a "soha véget nem érő" erőműépítéssel. A mohi atomerőmű 3. és 4. blokkját eredetileg 1987-ben kezdték el építeni, a rendszerváltást követően azonban leálltak az építkezéssel. Az olasz Enel 2006-ban jutott hozzá a Szlovák Villamos Művek 66 százalékos részvénycsomagjához, és 2008-ban látott hozzá a 3. és 4. blokk befejezéséhez.
A két blokkot 2013- ig szerették volna üzembe helyezni, azonban az átadás időpontját az elmúlt években többször is későbbre halasztották. Peter Pellegrini kormányfő legutóbbi nyilatkozata szerint a harmadik blokk átadására 2019 második negyedévében kerülhet sor, a negyedik blokk átadását 2020 második negyedévére tervezik.
Ezzel párhuzamosan folyamatosan nőttek a költségek is: míg 2008-ban azzal számoltak, hogy 2,8 milliárd euróból megépülhetnek az új blokkok, az aktuális költségvetés 5,4 milliárd euróval számol (valamivel több, mint a paksi bővítésre adott orosz hitel fele, de a reaktorok áramtermelési kapacitása közti különbség is kétszeres).
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük