A magyar Revolut felhasználókat most értesíti az alternatív pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó cég, hogy a jövőben nem Nagy-Britanniából, hanem Litvániából fogja őket kiszolgálni.
A cég tájékoztatása szerint egy éve kapott, a korábbiaknak mindenben megfelelő banki engedélyt Litvániában, és a mai nappal megkezdte a közép-európia régióban működő ügyfélszámláinak áthelyezését a balti országba.
Mivel a britek, ha nem is tudni mikor, de nem csak formálisan, hanem ténylegesen is távoznak az Európai Unióból - például a szabályozásoktól is megszabadulnak -, így a Revolutnak, ahogy más pénzpiaci szolgáltatóknak is fontos volt, hogy egy Európai Unión belüli bázist keressen. Az EU-ban könnyebb is például fogyasztóvédelmi szempontokat érvényesíteni.
A cég tájékoztatása szerint az ügyfeleknek külön teendőik nincsenek. Azzal kell tisztában lenniük, hogy bármilyen esetleges panaszrendezés a jövőben a litván központi bank előírásai mentén zajlik, litván törvények alapján.
Az egyéb technikai változásokról, számlaszámok módosításáról a későbbiekben ígértek a felhasználóiknak tájékoztatást.
A hazai piacfelügyeletet is ellátó Magyar Nemzeti Bank nem rég adott ki figyelmeztetést, miszerint a több, népszerű szolgáltató egyike sem magyarországi székhelyű bank, így a magyar hatóságoknak nincs jogkörük fellépni bármilyen probléma esetén, legfeljebb megpróbálhatnak közbenjárni.
A Revolut ezzel együtt nagyon népszerű itthon is a pénzváltóknál vagy a bankoknál jóval kedvezőbb váltási árfolyamaival.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Nagyon fájna Kínának, ha Venezuela keze Trump felé hajlana
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról