A korábban megvásárolt jegyekre nem terheli át az utasokra az extraprofitadót – írja közleményében a WizzAir. „A rendelet minden valószínűség szerint érinteni fogja a jegyárakat: az új adó és az üzemanyagárak növekedése miatt a jegyárak növekedni fognak” – áll a közleményben.
Korábban a Ryanair egy levélben azt közölte az utasokkal, hogy nekik kell kifizetniük az extraprofit-adót. A július 1-je után felszálló járatok utasaitól 3900 forintot vonnak le, ha Európán belül utaznak, és 9750 forintot, ha Európán kívüli az úticél.
Ezt a pénzt akkor is levonják, ha az utas már korábban megvette a repülőjegyét.
Azoknak az utasoknak, akik nem akarják elfogadni az új adókat, azt javasolják, mondják vissza a foglalásukat. Akik ezt csütörtökig megteszik, egy héten belül teljes visszatérítést kapnak.
Nem sokkal a bejelentés után azonnali fogyasztóvédelmi eljárást indított a Ryanairrel szemben a fővárosi kormányhivatal, mert elfogadhatatlannak tartják, hogy a cég a jegyüket már megvásárló és kifizető utasokra próbál újabb terhet róni.
Később az EasyJet is bejelentette, hogy emeli a jegyárakat. A légitársaság szerint romolhat Magyarország nemzetközi összeköttetése az új adó hatására, ugyanakkor megjegyezték, hogy a rövid és hosszú utak közötti adókülönbségnek nem két és félszeresnek, hanem tíz-tizenötszörösnek kellene lennie környezetvédelmi szempontokból.
A Napi.hu a budapesti repülőtér üzemeltetőjét, a Budapest Airportot is kérdezte: elmondták, attól tartanak, hogy az extraprofitadó jelentős hatást fog gyakorolni a forgalomra.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük