A kereskedelmi minisztérium közölte, hogy a Renault moszkvai gyárát - amely Renault és Nissan márkájú autókat gyárt -, átadják a város önkormányzatának, ami újabb jele annak, hogy az orosz hatóságok mit terveznek a nyugati vagyonnal.
A francia cég és a kormány - amelynek 15 százaléka van a Renault-ban - nem kommentálta a bejelentést.
A tárca azt írta, hogy a Renault azért kényszerült a részvények átadására, mert nem tudta fenntartani oroszországi működését. A nyugati autógyártók közül a Renault-nak van a legnagyobb orosz kitettsége. A vállalat a múlt hónapban közölte, hogy felfüggeszti a moszkvai üzem működését, miközben egyre nagyobb nyomás nehezedik rá, hogy hagyja el az országot - írja az Autonews.
Az AvtoVAZ saját gyáraiban építi a Ladákat, Oroszország legkelendőbb márkáját, és a helyi piac mintegy 22 százalékát birtokolja.
A Renault 2,2 milliárd eurós leírást fontolgat az oroszországi működés felfüggesztésének lehetséges költségei miatt. Az autógyártó tavaly bevételeinek mintegy 10 százalékát szerezte Oroszországból.
A Renault először 2008-ban szerzett 25 százalékos részesedést az AvtoVAZ-ban több mint 1 milliárd dollárért, majd fokozatosan növelte részesedését, és 2017-ben teljesen konszolidálta azt a mérlegében. Sok pénzt ölt gyár- és modellfejleszutésbe.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el