A légitársaság MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a korábbi 1,1-1,2 milliárd euróról 1-1,1 milliárd euróra csökkentették a profitvárakozásukat. Ennek oka, hogy a téli menetrendi időszakban az előzetesen vártnál nagyobb mértékben, 7 százalékkal csökkent az átlagos jegyár és az európai piacon túlkapacitás alakult ki. Ezt a két hatást pedig nem tudja ellensúlyozni a vártnál erősebb utasforgalom és az egységköltségek alacsonyabb szintje.
Három hónapon belül ez a második profitfigyelmeztetése a vállalatnak, legutóbb októberben csökkentették az előrejelzést, korábban még 1,25-1,35 milliárd eurós adózott eredményre számítottak.
Kapcsolódó
Michael O'Leary vezérigazgató szerint az alacsonyabb jegyárak elsősorban versenytársaikat, az izlandi WOW Airt, a brit Flybe-t és a német Germaniát fogják az eddiginél is nehezebb helyzetbe sodorni. Hozzátette: az alacsonyabb jegyárak hosszútávon a Ryanairnek és az utasoknak kedveznek.
A társaság 75 százalékos tulajdonában álló Laudamotion légitársaság várható év végi eredményein nem változtattak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Leó pápa olyat mondott, amitől megremeghet a bajsza néhány diktátornak

Teljesen leállt a metró, összeomlott az áramellátás

Sokkot kaptak a németek, amikor szembesültek a legújabb számlákkal

Se ital, se zene - radikális szabályokat követelnek az éttermekben

Pusztító parazita terjed Európában: átszúrja a bőrt, és megtámadja a létfontosságú szerveket

Lecserélte Ferenc pápa hófehér Fiat kisautóját az utódja

Ezen jól bestresszelhet: kivonták a forgalomból a magyarok kedvenc tablettáját

Kukázhatja a Google-t, nem lesz a barátja többé

Ide költözik az új pápa: tíz szoba, orvosi lakosztály, függőkert és magánkápolna várja
