1997-ben még világszerte minden tízedik autó "Made in Germany" volt, most már csak minden tizenhetedik - olvasható a portálon.
A Duisburg-Essen Egyetem autóipari elemzőközpontja, a CAR azzal számol, hogy az idei 4,67 millió után jövőre még kevesebb, 4,5 millió autó készülhet Németországban. Csak 2021-ben emelkedhet mérsékelten a Németországban gyártott autók száma.
Az autógyártás egyre inkább azokba az országokba települ, ahol a vevők is élnek, vagyis egyre inkább helyi, regionális igényeket elégítenek ki a gyártók. Mostanra Kína lett a világ legnagyobb autógyártója, Németország ezzel szemben egyre inkább veszít jelentőségéből.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon