A holland konszern hétfőn közölte a honlapján, hogy a szakértők által inkább figyelemmel követett kamatfizetés, adózás és értékcsökkenés levonása előtti eredménye (EBITA) 244 millió euró lett az egy évvel korábbi 364 millió euró után.
Az első három hónapban a cég bevétele 2 százalékkal, 4,15 milliárd euróra zsugorodott.
A Philips - amely négy éve vált meg alacsony nyereségességű fényforrás üzletágától, hogy részben az egészségügyre koncentráljon - három nagy divíziót működtet, személyi használatra szolgáló kisebb elektromos eszközöket, diagnosztikai készülékeket, továbbá egészségügyben alkalmazható szoftvereket gyártanak, illetve fejlesztenek.
A Philips a világ több mint 100 országában van jelen és mintegy 77 ezer embert foglalkoztat.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük