A holland konszern kedden azt közölte, hogy a kamatok, adófizetés és értékcsökkentési leírások előtti eredménye (EBITDA) 10 százalékkal, 971 millió euróra emelkedett. Szakértők kisebb, 960 millió eurós adatra számítottak.
A Philips, amely három éve vált meg alacsony nyereségességű fényforrás üzletágától, hogy részben az egészségügyre koncentráljon, 5,6 milliárd eurós forgalmat bonyolított a tavalyi utolsó három hónapban, ami 5 százalékkal felülmúlta az egy évvel korábbit. A negyedévben különösen Kínában, Latin-Amerikában és Európában nőttek az eladásai.
Kapcsolódó
A Philips kedden azt is bejelentette, hogy 6 százalékkal növeli az osztalékot és hogy 1,5 milliárd eurós részvény-visszavásárlási programot indít el.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el