A polgári légi közlekedés igazgatósága (DGAC) csütörtökön azt közölte, hogy két nappal ezelőtt azt kérték a légitársaságoktól, hogy pénteken csökkentsék felére a járataik számát a munkabeszüntetés miatt. A légiirányítók szakszervezete az inflációnak megfelelő fizetésemelést, valamint új munkaerő felvételét követeli.
A DGAC szóvivője szerint a légitársaságok mintegy ezer olyan járatot töröltek, amely Franciaországba érkezne, vagy onnan indulna pénteken.
A kötelező minimum szolgáltatás életbe léptetése ellenére a járattörlések és a várható jelentős késések az ország valamennyi repülőterét érintik. Ezért a DGAC azt kérte az utasoktól, hogy aki teheti, halassza el a repülőútját, illetve érdeklődjön a légitársaságánál arról, hogy elindul-e a járata.
Az Air France szerdán azt közölte, hogy a belföldi és európai járatai 55, a tengerentúli járatainak pedig 10 százalékát törli pénteken - írta az MTI.
Három hónappal ezelőtt a párizsi repülőtereken többször is voltak sztrájkok, miután az ott dolgozók, valamint az EasyJet és a Ryanair légitársaságok munkatársai követeltek azonnali fizetésemelést, amelyet meg is kaptak.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el