Hírügynökségek által idézett források szerint akár már a napokban bejelentheti az egyenként 60 milliárd dolláros piaci értékű cégek az egyesülést. A források már azt is tudni vélik, hogy az új cég vezetője Andrew Liveris, a Dow Chemical jelenlegi vezérigazgatója lesz. Úgy tudni továbbá, hogy egyik cég részvényese sem jut plusz nyereséghez az egyesülés révén, mivel 1:1 arányban történik majd a részvények összeolvasztása.
Amennyiben az illetékes hatóságok is megadják az engedélyt az egyesüléshez, akkor ez lesz az idei év egyik legnagyobb vállalategyesülése. Idén eddig csaknem 4,35 ezer milliárd dollár értékben került sor vállalati egyesülésre vagy felvásárlásra.
A DuPont alapítás 1802, a Dow Chemicalé 1897, az egyesülő két cég évi forgalma 90 milliárd dollár.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Orbán Viktor: Nem az ellenzéket, hanem a mögötte állókat kell legyőzni