A mostani dinamikával 540-542 millió tonna lehet az idei olajtermelés - idézték pénteken orosz hírügynökségek Alekszandr Novak energetikai minisztert. Az így kitermelt mennyiség 1,5 százalékos növekedésnek felelne meg a 2015-öshöz képest, és hordóban kifejezve (159 liter) napi 10,8 milliós termeléssel egyenlő.
Az év első hónapjaiban a nagyobb olajtermelők - közöttük Oroszország is - az alacsony olajár bevételcsökkentő hatását kompenzálandó megnövelték termelésüket. Az olajár jelenleg hordónként 50 dollár közelében áll, szemben a januári 25 dolláros mélyponttal és a 2014-es 100 dollárral.
Szakértők szerint azonban a növekvő orosz olajtermelés csak gyorsítja a már szovjet időkben feltárt mezők kimerülését. Az orosz olajtermelés emiatt az elkövetkező években stagnálni, majd csökkenni fog. Az ország ellen hatályba léptetett gazdasági szankciók pedig fékezik az új olajmezők feltárását, illetve a modern kitermelési technikák alkalmazásának elterjedését.
Legolvasottabb
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Itt a dátum: ekkor találkozik személyesen Orbán Viktor és Donald Trump
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Még a nyugdíjasok is ezt akarják: sokakat meglephet ez a felmérés