Bár Magyarországon nem készült még erről statisztika, de egy amerikai naponta átlagosan kilencvenhatszor nézi meg a mobilját. Korunkban pedig már szinte elképzelhetetlen az életünk okostelefon és internet nélkül, de ahogy a tömegeket érintő jelenségekkel ez már csak lenni szokott, sokakat zavar ez a helyzet. Éppen emiatt futott fel a digitális detoxikálás is, vagyis hogy az emberek olyan környezetbe mennek, ahol a telefonjuk térerő hiányában legfeljebb zseblámpának jó.
Ezt meglovagolva a SatelliteInternet.com a napokban hirdette meg a Digital Detox Challenge nevű játékát, amire bárki jelentkezhet, akinek van jogosítványa, elmúlt 25 éves és legálisan vállalhat munkát az Egyesült Államokban, ha pedig kisorsolják, akkor egy teljes hétvégét tölthet el egy lakóautóban egy általa választott nemzeti parkban úgy, hogy két napig semmiféle kütyüt nem használhat (annyi azért megengedett, hogy az odaúton a navigációhoz igénybe vehető a telefon) - írja a portál.
A határidő szeptember 30., a nyertes egy főt vihet magával a különös hétvégére.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban