Hazai ügyfélbeadványok és nemzetközi jelzések alapján fogyasztóvédelmi célvizsgálatot indított a Magyar Nemzeti Bank – az itthon határon túli biztosítóként működő – pozsonyi székhelyű NovisPositovna a.s.-nél (Novis biztosító). A vizsgálat elsősorban a biztosító panaszkezelési, ügyféltájékoztatási gyakorlatát, illetve a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmára vonatkozó jogszabályi előírások betartását veszi górcső alá.
Noha a Novis üzleti megbízhatósági és fogyasztóvédelmi felügyeletét az uniós jogszabályok alapján alapvetően a Szlovák Nemzeti Bank (NBS) láthatja el, az MNB a magyar ügyfelek érdekeinek védelmében, a közjó, közérdek vonatkozásában jogosult e fogyasztóvédelmi vizsgálat lefolytatására és szükség esetén fogyasztóvédelmi intézkedés meghozatalára. Mivel a Novis biztosító Magyarország mellett még több európai országban tevékenykedik határon átnyúló biztosítóként, az MNB üdvözöl minden hasonló témájú vizsgálatot, amelyet valamely ottani pénzügyi felügyelet folytat le hasonló témában.
A MNB korábbi határozott lépései megakadályozták a Novis biztosító hazai ügyfélkörének növekedését, s ennek megfelelően az mintegy 3 éve nem köthet új biztosítási szerződést itthon. A biztosító korábbi éves jelentései szerint ugyanakkor az elmúlt években több ezer magyar ügyfél mintegy 20 milliárd forintnyi biztosítási díjat fizetett be a Novis biztosítónak. A meglévő magyarországi ügyfeleknek célszerű folyamatosan tájékozódni, és – a szerződéses feltételek adta keretek közt – felelős döntést hozni biztosításaikról.
Mint emlékezetes, az NBS egy tavaly áprilisi határozata szerint a biztosító 2019. december 31. és 2020. augusztus 30. között nem a szerződésben foglaltaknak megfelelően, hanem a nyilvántartott ügyfélszámla egyenlegénél kisebb mértékben fektette be szlovákiai és határon túli ügyfelei befizetett biztosítási díjait. Az NBS kötelezte a Novis biztosítót, hogy az érintett befektetési életbiztosítási (unit-linked) szerződések teljes biztosítási díját a szerződési feltételek szerint, körültekintő módon fektesse be.
Az NBS ezt megelőzően 2020 novemberében ideiglenes intézkedésében jelentősen korlátozta a Novis biztosító szabad rendelkezési jogát saját eszközei felett. Nem sokkal korábban, 2020 szeptemberében pedig az NBS egy további ideiglenes intézkedést hozott a pozsonyi biztosítóval szemben, amely szerint annak havonta kell értékelnie és jelentenie tartalékainak megfelelőségét, és azok elégtelensége esetén nem értékesíthet újabb szerződéseket.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Brutális nap a BÉT-en: csúcson az OTP, a Richter és a Mol
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük