A City egyik legnagyobb pénzügyi-gazdasági elemzőháza, a Capital Economics szakértői kedden ismertetett negyedéves tanulmányukban kimutatták, hogy az egyik fő sebezhetőségi mérőszám, az alapszintű (Tier 1) tőkemegfelelési ráta a térség mindegyik bankrendszerében kétszámjegyű, vagyis jóval meghaladja a Bázel III-as kritériumrendszerben foglalt 6 százalékos minimumot.
A nemteljesítő kinnlevőségek aránya a régió számos bankszektorában még mindig magas, de ez a kockázati mutató is csökken már.
Mindemellett a térség bankjait, amelyek korábban erősen függtek a nagybani külső finanszírozástól és így ki voltak téve a külső pénzügyi sokkoknak, most már egyre nagyobb arányban a stabilabb hazai betétállomány finanszírozza - hangsúlyozzák a Capital Economics londoni elemzői.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban