A stockholmi központú cég csütörtökön azt közölte, hogy a június végével zárult második negyedévben az adózott eredménye 119 százalékkal, 1,13 milliárd svéd koronára (1 svéd korona=31,05 forint) ugrott az egy évvel korábbi 517 millió koronáról. A részvényarányos eredmény 1,80 koronáról 3,94 koronára emelkedett.
A működési eredmény 96 százalékkal, 1,62 milliárd koronára nőtt a negyedévben. Szakértők némileg gyengébb adatra, 1,6 milliárd koronára számítottak. A cég azt közölte, hogy a negyedévben 818 millió koronát tartalékolt lehetséges bírságokra.
Az Electrolux bevétele a június végével záródott három hónapban 1,1 százalékkal, 31,69 milliárd koronára nőtt, szakértők 33,02 milliárd koronával számoltak.
A cég várakozása szerint idén a termékei iránt mérsékelten nő a kereslet Európában, Délkelet-Ázsiában és Latin-Amerikában, valamelyest csökken viszont Észak-Amerikában és Ausztráliában. A vállalat Electrolux, Frigidaire, AEG, Anova és egy sor másik márkanév alatt gyárt háztartási készülékeket.
Az Electrolux-csoport 1991-ben vásárolta meg a Lehel Hűtőgépgyárat, 1998-ban porszívógyárat nyitott Jászberényben, majd 2005-ben zöldmezős beruházással épített hűtőszekrénygyárat Nyíregyházán.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba