Jelentősen, 56 százalékkal rekordszintre nőtt a Samsung Electronics működési nyeresége a március végével záródott negyedévben, amelyben nagy szerepet játszott a félvezetőket gyártó ágazat jó teljesítménye - írta az MTI a Reutersre hivatkozva.
A dél-koreai elektronikai konszern pénteken nem végleges adatként azt közölte, hogy a működési eredménye 15,6 ezer milliárd won (14,7 milliárd dollár, 100 won=23,85 forint) volt. Ez jóval magasabb az egy évvel korábbi 9,9 ezer milliárd wonnál, és nagyobb a szakértők által várt 14,5 ezer milliárd wonnál.
Kapcsolódó
A cég bevétele 18,7 százalékkal 60 ezer milliárd wonra nőtt. A Samsung nem közölte, hogy milyen negyedéves eladási adatra számított.
A dél-koreai vállalat április végén ismerteti a végleges adatokat és azt, hogy miként szerepelt a negyedévben a cég mobil- és félvezető-gyártó ágazata. (Nagy dolog készül Komáromban - ezt a cikket olvasta már?)
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük