A lengyelországi Tesco az alkalmazottak számának csökkentését tervezi - írta az onet.pl. A hálózatban működő Szolidaritás szakszervezet úgy tudja, hogy csoportos leépítés lesz, amely akár 400 munkavállalót is érinthet. A hírek szerint a felmondások csak azokat az embereket érintik, akik a Tesco fő irodájában dolgoznak - hasonló hír érkezett nemrégiben az áruházmulti magyarországi leányvállalatától is.
Az elbocsátásokat 2017. október 24 és november 30 között tervezik, és nem fogják érinteni a kereskedelmi hipermarketek eladóit. Akiknek felmondanak, azok egy részének más pozíciót ajánlanak fel. A legnagyobb esélyük a Tescóban maradásra azoknak van, akik az utolsó évben kifogástalanul végeztek a tanfolyamokon, jól beszélnek angolul vagy nehéz személyes helyzetben vannak.
Kapcsolódó
A lengyel Tesco tavaly is bocsátott el embereket, mert bezárta az egyik üzletét és ez idén is folytatódott: júniusban újabb kilenc bolt felszámolását jelentették be. Ugyanakkor a Tesco-csoport felügyelőbizottságának vezetője közölte, hogy az áruházlánc nem hagyja el a régiót, azaz Lengyelországot. Magyarországot, Csehországot és Szlovákiát.
(A nyitókép forrása: Daniel Leal-Olivas, AFP)
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
