A hírre 3,5 százalékos pluszba lendült a csoport részvényárfolyama a bécsi tőzsdén.
A számok még nem véglegesek, de a bankcsoport mostani közleménye alapján úgy tűnik, hogy a második negyedéves konszolidált eredmény 125 millió euróról 365 millió euróra, az első féléves pedig így 236 millió euróról 585 millió euróra emelkedett 2016 azonos időszakához képest a Raifeisen Bank Internationalnél.
A pozitív változás főleg hitelezési céltartalékok felszabadításának köszönhető, a bank ugyanis nagyobb megtérülést ért el értékesített nem teljesítő hitelein, mint korábban várta - írta a portál.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el