A Szibéria nyugati részén található Bazhenov formáció tartalmazza a legnagyobb még feltáratlan olajpalakészleteket Oroszországban, emellett egy másik nagy szibériai mezőt, az Abalakot, továbbá a dél-oroszországi Khadumot és a Volga−Urál régióban lévő Domanikot tartják számon a szakértők a legígéretesebb olajpala-lelőhelyek között. Az ezekről a mezőkről származó olaj esetében Moszkva eltekint az ásványkincs-kitermelési adó beszedésétől, néhány más területen pedig 20−80 százalékkal csökkenti ezt a közterhet. Az engedmény nem csekély, ugyanis ez az adó teszi ki az orosz olaj árának ötödét.
Ennek megfelelően a kedvezménynek köszönhetően a termelők 100 dollár/hordós olajár esetén hordónként 4,20 dollárt spórolhatnak meg a legkönnyebben kitermelhető olajlelőhelyek esetében és 21 dollárt a nehéz feltételeket támasztó mezőknél. Amerikai becslések szerint Oroszország összesen 75 milliárd hordónyi olajpalával rendelkezik, szemben az 58 milliárdos amerikai készlettel. A Bazhenov platform 3,7 milliárd hordó olajat rejthet, amelyből a kormány reményei szerint 2020-ban már évi 400−600 ezret hozhatnak felszínre. Moszkva abban bízik, hogy az olajpalából származó olajkitermelés aránya a teljes termelésen belül a jelenlegi 0,2 százalékról hét év alatt 11 százalékra nő.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet