A külföldi vállalatokat aggasztotta, amikor májusban Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő felszólította kormányát, hogy dolgozzon ki programot a gyógyszeripari termékek importjának hazai termékekkel való helyettesítésére.
Bár az orosz gyógyszerpiac évi 19 milliárd dolláros forgalmával alig töredéke a 377 milliárd dolláros amerikainak, elvesztése súlyos csapást jelentene a globális ágazatra - írta a Russia Beyond the Headlines. Jelenleg a létfontosságú gyógyszerek hivatalos listáján szereplő szerek 60 százaléka hazai gyártású, az új politika ezt 2018-ra 90 százalékra akarja emelni.
A veszély azonban egyelőre nem látsziki. Az importellenes politika az állami egészségügyi intézményekre, patikákra korlátozódik, nem érinti a magánvállalkozásokat, márpedig ezek forgalma több mint kétszerese az előbbiekének. Emellett a változások nem egyformán érintik a külföldi cégeket, amelyek közül több is valójában felkészülten várta a rendelkezést.
Az orosz kormány ugyanis már korábban vám- és állami támogatási intézkedésekkel előnyben részesítette azokat, amelyek hajlandók voltak gyártásukat Oroszországba vinni és ottani partnerekkel társulni. Az angol-svéd AstraZeneca, a francia Sanofi, a svájci Novartis, a német Bayer és a dán Novo Nordisk már rendelkezik termelő bázissal Oroszországban, és az amerikai Abbott az orosz gyógyszeripar történelmének egyik legnagyobb tranzakciójában 16,7 milliárd rubelért (495 millió dollár) felvásárolta az ország második legnagyobb gyógyszergyártóját, a Veropharmot.
Legolvasottabb
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Itt a dátum: ekkor találkozik személyesen Orbán Viktor és Donald Trump
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot