A nemzetközi kártyatársaság szerdán este az amerikai tőzsdezárás után tette közzé, hogy adózott eredménye - rendkívüli tételekkel együtt - 88 százalékkal nőtt, 1,7 milliárd dollárra az egy évvel korábbi 880 millióról. Rendkívüli tételek nélkül egymilliárd dollár maradt a cég kasszájában. Bevétele 15 százalékkal, 2,73 milliárd dollárra emelkedett július-szeptember között.
A Visa-kártyákkal teljesített fizetések értéke 6 százalékkal ezer milliárd dollárra, a tranzakciók száma 2 százalékkal 14 milliárd darabra nőtt.
A Visa - fő riválisához a MasterCardhoz hasonlóan - nem nyújt hitelt, tevékenysége a tranzakciók lebonyolítására korlátozódik, bevétele pedig mindenekelőtt a tranzakciókért felszámított díjból származik. A kockázatot a kártyát kibocsátó partner - jellemzően bank - viseli.
Amerikai kiskereskedők évekkel ezelőtt gyűjtőpert indítottak a Visa, a Mastercard és több bank ellen, azzal vádolva őket, hogy tisztességtelenül magas kártyadíjakat számítanak fel. Sokéves jogvita után összesen 7,25 milliárd dollár kártérítésben egyeztek ki, amelyből a legnagyobb összeg, 4,1 milliárd dollár a Visára jutott. Ez okozta, hogy a társaság 1,8 milliárd dolláros veszteséggel zárta üzleti évének harmadik negyedét.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Ömlik a pénz: jól megdobtuk az Amazont
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit