Reagálva a vevők panaszaira és a média beszámolóira, a lengyel fogyasztóvédelem leszögezte, hogy álláspontja szerint mindenkinek joga van lefényképezni a termékeket, akár abból a célból is, hogy összehasonlíthassák az árakat - adta hírül a gazeta.pl.
A fogyasztóvédelem 25 nagy kereskedelmi láncolattól kért felvilágosítást arról, miért tiltották meg a boltokban a vásárlóknak az áruk lefényképezését. Az ár gyakran a legalapvetőbb tényező, ami a vásárlókat döntésre kényszeríti, hol is vegyék meg a kívánt terméket. Ráadásul a vonalkódban vagy az árak mellett gyakran olyan információk is vannak, amelyek a vevőknek fontosak, például az áru összetételére.
Kapcsolódó
A Gazeta Wyborcza decemberben megírta, hogy a kereskedelmi láncok 70 százaléka nem engedte a fényképezést vagy a kód beszkennelését telefonnal. A fogyasztóvédelmi hivatal figyelmeztetett arra, hogy ez a gyakorlat lehetetlenné teszi a vásárlóknak az árak összehasonlítását, ami ellentétes az erre vonatkozó jogszabályokkal.
A fotó forrása: Hornyák Dániel/Napi
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Rémálom Sülysápon: gyerekkel együtt loptak el egy autót
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki