A norvég távközlési vállalat árbevétele a második negyedévben 25,36 milliárd norvég koronát (3,44 milliárd euró) tett ki, pontosan annyit, mint egy évvel korábban. Az EBITDA azonban 7,5 milliárd koronáról 8 milliárdra ugrott. A nagyobb divíziók közül egyedül Dániában és Magyarországon esett a Telenor bevétele − Norvégiában, Svédországban, Pakisztánban és Indiában viszont jelentős javulást ért el a cég. A magyar leány árbevétele 1,16 milliárd koronáról 0,96 milliárdra esett az időszak során.
Az érdekesebb fejlemények azonban az egész iparágat átszövő korrupciós ügybe keveredett indiai részlegnél vannak. Egy év alatt csaknem megduplázta az itt elért árbevételét a Telenor, az indiai hatóságok vizsgálatai nyomán viszont az a veszély fenyegeti, hogy megvonják működési engedélyét. Gyorsjelentésében továbbra is elképzelhetőnek tartotta a cég, hogy ki kell vonulnia leggyorsabban fejlődő piacáról, elképzelhető ugyanis, hogy az augusztusban induló újabb engedélyeztetési eljárás során túl nagy árat kellene fizetni a további működésért.
A 150 millió felhasználóval rendelkező vállalat azt is bejelentette, hogy részvényeinek 3 százalékát, 46,8 millió darabot visszavásárol, a program nagyjából 4,7 milliárd koronába kerül. A Telenor idén már kifizetett 7,9 milliárd korona osztalékot is.
Legolvasottabb
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Merénylet után Moszkvában: felébredt a lelőtt szuperkém-tábornok
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Kinyíltak a családi trezorok: meglepő, mi történt az ékszerekkel és a tört arannyal