Galina Timcsenkónak a feltételezések szerint amiatt kellett távoznia a főszerkesztői székből, hogy az ukrán Jobboldali Szektor kijevi vezetőjével (képünkön) készített interjút, és hogy egy utalást is közölt a radikális szervezet Oroszországban körözés alatt álló vezetőjének nyilatkozatára.

Az egyik legnagyobb, függetlennek tartott orosz hírportál szerkesztősége élén bekövetkezett változást szerdán közölte a tulajdonos. Alekszandr Mamut, a portál anyacége, az Afisa-Rambler-SUP vezetője azt mondta, Timcsenko lemondott, a lenta.ru szerkesztősége azonban nyilatkozatot tett közzé, amely szerint a főszerkesztőt távozásra kényszerítették - írta a The Moscow Times beszámolójában.

Mamut azonnali hatállyal Alekszej Goreszlavszkijt, a Vzgljad.ru nevű Kreml-barát hírportál korábbi vezetőjét nevezte ki új főszerkesztőnek. A tulajdonos nem indokolta a döntést, amely a lenta.ru vezérigazgatóját sokkhatásként érte, és amelyet a szerkesztőség munkatársai nyílt politikai nyomásgyakorlásnak tartanak, mint azt a honlapjukon az olvasóknak címzett állásfoglalásukban írták.

"A független főszerkesztő eltávolítása és mások mellett a Kreml irodáiból irányítható ember kinevezése a sajtótörvény megsértése, amely megengedhetetlennek tartja a cenzúrát" - vélekedett a hírportál többtucatnyi munkatársa. Szerintük az utóbbi néhány évben Oroszországban "drámaian leszűkült a szabad újságírás tere". Mint írták, "egyes oroszországi kiadványokat közvetlenül a Kremlből irányítanak, másokat kurátorokon, ismét másokat olyan szerkesztőkön keresztül, akik attól félnek, hogy elveszítik a munkájukat. Egyes sajtótermékek bezártak, mások megszűnnek a következő hónapokban".

A lenta.ru munkatársai nem attól tartanak, hogy nem lesz hol dolgozniuk, hanem, hogy olvasóiknak "többé nem lesz mit olvasniuk".

A Rosszija 24 állami hírtelevízió jelentése szerint az orosz állami kommunikációs és távközlési felügyelet korábban "szélsőséges anyagok terjesztése miatt" figyelmeztette a lenta.ru-t. Galina Timcsenko, a most leváltott főszerkesztő akkor közölte, hogy ez csak a Dmitro Jarossal készült interjúra utaló link lehetett, és azt el is távolították a hírportálról.

A népszerű orosz hírportál Andrij Taraszenkóval, a Jobboldali Szektor kijevi csoportjának vezetőjével közölt hétfőn interjút. Ebben szerepelt az utalás Jaros nyilatkozatára.

Egy moszkvai kerületi bíróság szerdán elrendelte a radikális ukrán politikus őrizetbe vételét, miután múlt hétfőn az orosz központi nyomozó hatóság büntetőeljárást indított ellene terrorakciókra és szélsőséges cselekményekre való nyilvános felbujtás címén.

A lenta.ru eddigi főszerkesztője a hírportál alapítása, 1999 óta dolgozott - 2004 óta főszerkesztőként - a függetlennek tartott internetes kiadványnál, amely kül-és belpolitikai eseményekről számol be, és elemzéseket közöl azokról. A Liveinternet adatai szerint márciusban a három leglátogatottabb portál közé tartozott Oroszországban.

Ilja Kraszilscsik, a lenta.ru újságírója azt írta Facebook-oldalán: az új főszerkesztőnek, Alekszej Goreszlavszkijnak csak az a dolga, hogy jóban legyen a Kremllel. Keserűen megjegyezte, "kezdő újságíróknak azt tudom tanácsolni, keressenek új szakmát, most nem jó idők járnak".