Salev Hulió, a cég egyik alapítója és vezérigazgatója a lapnak úgy nyilatkozott, hogy az NSO-nak semmi köze az ismeretlen eredetű ötvenezres listához, és tagadta, hogy a szoftverrel rosszindulatú tevékenységet végeztek volna.
"Körülbelül egy hónappal ezelőtt azzal fordultak hozzánk, hogy a piacon egy lista kering. Azt állították, hogy feltörték az NSO szervereit Cipruson, és hogy vigyáznunk kell" - mondta Hulió a Kalkalisztnak.
"Ellenőriztük. Nincsenek szervereink Cipruson, nincsenek ilyen listáink, és a számnak sincs semmi értelme. Később két ügyfelünk is szólt nekünk, hogy megkeresték őket, azt állítván, hogy létezik ez az NSO-val kapcsolatos lista. Kaptunk néhány képernyőképet, és láttuk, hogy nem hasonlít a Pegasus rendszerére, a szerveren látható kép különösen nem ilyen, hanem egy HLR Lookup szerver. Arra jutottunk, hogy ez egy vicc" - állította a vezérigazgató.
"Őrült információhiányra próbálnak valamit építeni" - közölte. "Azt mondják, hogy a lista kiszivárgott. De honnan szivárgott ki? Nem mondják meg, hogy ki szivárogtatta ki, de honnan szivárgott ki? Kihez tartozik a lista? Ki készítette? Miért nincsenek erről adatok? Ez abszurd" - vélekedett a kémszoftver izraeli gyártója.
"Ügyfeleink évente átlagosan száz célpontot határoznak meg. Az NSO megalakulása óta nem érhettünk el ötvenezer célponthoz. A Pegasusnak negyvenöt ügyfele van, egyenként évi százas számokkal. A listán olyan országok is szerepelnek, amelyek nem ügyfeleink, és az NSO-nak egyáltalán nincs listája, amely központosítja a Pegasus összes célpontját, pusztán azért, mert maga a vállalat nem tudja valós időben, hogyan használják ügyfelei a rendszert" - magyarázta az üzletember.
Hulió elutasította a civilek lehallgatásának vádjait. "Újságírók, emberi jogi aktivisták, civil társadalmi szervezetek kívül esnek a határokon. Annak az ügyfélnek, aki újságírót vagy emberi jogi aktivistát hallgat le, számomra abban a pillanatban megszűnik az ügyfél státusza. Miért? Mert nem ez a rendszer célja. Ismerjük, és felismerjük az ilyesmit. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy megakadályozzuk a visszaéléséket" - hangsúlyozta.
Az Axios című hírportál értesülése szerint Izrael kárelhárító bizottságot állít fel az NSO kémszoftverének ügyében kitört megfigyelési botrány kezelésére, amelyben részt vesznek a védelmi iparág exportengedélyeiért felelős honvédelmi minisztérium, a külügyminisztérium, az igazságügyi minisztérium, a külföldi hírszerzést végző Moszad, a katonai hírszerzés, illetve más ügynökségek képviselői.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721657035.jpg/240/?v=2024012201)
Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721815394.jpg/240/?v=2024012201)
Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57471/574719/57471957_4250785_21fd369c47e47c86a6f4049917174790_wm.png)