A cég korábban ötezer milliárd jenre taksálta az atombaleset következtében keletkezett kár helyreállításának költségét, szerdán közzétett jelenése szerint azonban a teljes sugármentesítés ennek kétszeresébe kerülhet.
Japán sajtóértesülések szerint a komoly pénzügyi gondokkal küzdő cég - Ázsia legnagyobb magánkézben lévő közszolgáltatója - a kormányzat segítségét kérte a sugármentesítés finanszírozásához, mivel önmaga nem tudja kitermelni a szükséges pénzt.
A Tepco az idei üzleti év első felében 299 milliárd jenes veszteséget szenvedett el, részben a fukusimai munka költségei, részben pedig amiatt, hogy további atomerőműveinek leállítása következtében jelentősen megemelkedtek költségei. A mintegy 45 millió embert árammal ellátó vállalat ugyanis fosszilis energiahordozók importjával volt kénytelen helyettesíteni kiesett nukleáris kapacitásait.
Tavasszal a japán állam ezermilliárd jenes tőkeinjekcióért cserébe 50,11 százalékos részesedést szerzett a vállalatban, hogy megmentse a csődtől.
A cég azt reméli, hogy erőműveinek újraindításával jövő tavaszra újra nyereségessé válhat. Ez azonban az atomenergia-ellenes japán közhangulat és az új atomenergiai szabályozó testület szigora miatt egyelőre kétséges. Jelenleg mindössze két atomreaktor üzemel Japánban az 50 működőképes egységből.
A Tepco júliusban 8,47 százalékos energiaár-emeléssel próbálta enyhíteni veszteségeit, és a cég szerint külső segítség nélkül további hasonló lépésekre lesz szükség. Ugyanakkor a további áremeléseket a közvélemény és a kormány is elutasítja.
Ezzel párhuzamosan a japán atomenergiai szabályozó hatóság szerdán újabb követelményeket támasztott a céggel szemben a Fukusima-1 erőmű biztonságos - vélhetően évtizedekig tartó - leszerelésére vonatkozóan. A cégnek december 7-én kell jelentést tennie a hatóság előtt, amely az erőmű különleges felügyeletet megkövetelő létesítménnyé nyilvánításával a jövőben aktívabb szerepet akar játszani a fukusimai helyzet ellenőrzésében és irányításában.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el