A világ ötödik és Dél-Korea legnagyobb járműgyártója ebből csaknem 17 milliárd dollárt elektromos és önjáró autók technológiájának fejlesztésére fordít - számolt be az MTI.
A gyártó azzal számol, hogy 2025-re évi mintegy 670 ezer elektromos autót készít, és ezzel a világ harmadik legnagyobb elektromos autógyártója lesz, miután jelenleg az ötödik a ranglistán.
Kapcsolódó
A Hyundai Motor a dublini székhelyű Aptiv autótechnikai csoporttal hoz létre 4 milliárd dolláros közös vállalkozást 4-es és 5-ös SAE szintű autók 2022-ig történő kifejlesztésére.
A SAE (Society of Automotive Engineers) International 2014-ben egy szabvány formájában definiálta az autonóm gépjárművek terminológiáját, valamint megfogalmazta azok szintjeit az automatizáltságnál. A 4-es szint magas szintű automatizáltságot jelent, amikor az automata járművezető-rendszer irányítja az összes dinamikus vezetési műveletet, még akkor is, ha a járművet vezető ember nem megfelelően reagál egy beavatkozási kérésre. A legmagasabb, 5-ös szint azt jelenti, hogy a jármű ember nélkül is közlekedhet.
A Hyundai a szeptember végével záródott három hónapról 365 millió dollár adózott eredményt jelentett, 59 százalékkal nagyobbat az egy évvel korábbinál.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Leállt az M3-as metró
Súlyos ideológiai válság a református világban: kilépés szélén a magyarok