Miután kétségek merültek fel a temelíni atomerőmű két új reaktorral való bővítésének gazdaságosságával kapcsolatban, és érvénytelenítették a versenykiírást, a cseh kormány az év végéig dönt a tender újraindításáról. Az előző fordulóban ketten maradtak versenyben - az orosz-cseh és egy japán-amerikai konzorcium.
Tavaly még úgy tűnt, hogy egyértelműen az orosz ajánlat az előnyösebb, mert hajlandók lettek volna hitellel támogatni a 15 milliárd dollárra becsült beruházást. Az ügy elsősorban azon akadt el, hogy a kormány nem volt hajlandó vállalni az építtető CEZ követelését, hogy garantálja a majdani erőmű által termelt áram árát.
A politikai helyzet radikális változása miatt a prágai rádió kommentárja szerint valószínűleg az oroszok kiesnek a versenyből. Az Atomsztrojekszport várható "diszkvalifikálásával" sem fog azonban egyedül a nyeregben maradni a japán tulajdonban került amerikai Westinghouse. A dél-koreai kormány már bejelentette, hogy állami energiavállalata, a KEPCO kész indulni az új tenderen, és a napokban beszállt a versenybe Peking is, közölve, hogy ők is indulnának.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Ömlik a pénz: jól megdobtuk az Amazont
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás