A BA közlése szerint délelőtt ismét mind a két pályát megtisztították, így mindkettő fogad és indít gépeket. A reggeli órákban minden budapesti járat el tudott indulni, bár a menetidőhöz hozzá kellett számolni a kötelező jégtelenítést. Ilyenkor az indulás előtt a repülőgépek kormányfelületeit vegyszeres-forró vizes folyadékkal lemossák, nehogy jég rakódjon le, és akadályozza a kormányok működését. Hozzátették, hogy ez a folyamat 10-25 perccel megnövelheti a járat menetidejét, de az utasok biztonsága miatt elengedhetetlen.
A reggeli órákban a pályatisztítás miatt rövid ideig nem fogadhatott gépeket a repülőtér, emiatt a járatok többsége a légtérben körözött, majd leszállt. Csak a Germanwings stuttgarti járatának kapitánya döntött úgy, hogy Temesvárra megy. Ez a járat végül 10:21-kor szállt le Budapesten.
A németországi havazás miatt a Lufthansa törölte düsseldorfi járatát, amelynek 13:35-kor kellett volna megérkeznie - közölték.
Az erős havazás több európai ország légi közlekedésében okoz gondot, ezért több járat is késve érkezhet Budapestre. A hóhelyzet miatt a Ryanair két pozsonyi gépe, a london-lutoni és a brüsszel-charleroi járata is Budapesten szállt le a szlovák főváros helyett.
A bizonytalan közlekedési helyzet miatt a Budapest Airport azt javasolja az utasoknak, hogy a szokottnál jóval korábban induljanak el a repülőtérre. Azt is ajánlják az utasoknak, hogy indulás előtt ellenőrizzék a járatinformációt a Budapest Airport honlapján, illetve Facebook-oldalán, vagy lépjenek kapcsolatba a légitársasággal.
Legolvasottabb
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Kinyíltak a családi trezorok: meglepő, mi történt az ékszerekkel és a tört arannyal
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye