A Szlovéniában működő bankok együttes profitja 291 millió euróra emelkedett a szeptember végével záródott első kilenc hónapban az egy évvel korábbi 163 millió euróról - áll a szlovén jegybank legfrissebb jelentésében.
Szeptemberben a legalább 90 napja nem rendezett adósság a teljes hitelállomány 6,4 százaléka volt, augusztusban 6,7, januárban 9,7 százalékot tett ki.
A szlovén központi bank előrejelzése szerint az ország gazdasága az első fél évivel azonos mértékben, 2,5 százalékkal növekedett a harmadik negyedévben. A jegybank arra számít, hogy a folyó negyedévben a gazdaság növekedésének üteme tovább gyorsul a belső kereslet bővülésének, valamint a magánfogyasztás és az állami kiadások emelkedésének a hatására.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el