Közelebbről meg nem határozott forrásból a lap úgy tudja: a korábban közölt 1800 helyett kétezernél is több alkalmazottal számolnak; ezt Rupert Stadler, az AUDI AG igazgatótanácsának elnöke várhatóan az alapkőletételi ünnepségen jelenti be.
A kormányfő és a cégvezető tavaly szeptemberben jelentette be, hogy a járműgyártó cég 900 millió eurós fejlesztést hajt végre a nyugat-magyarországi telephelyen, ez a korábbi hírek szerint közvetlenül 1800-zal növeli a munkatársak létszámát. (A tavalyi év utolsó napján 6422-en dolgoztak a gyárban, közülük 6138-an munkaszerződéssel.) Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter három hónappal később közölte, hogy az Európai Unió kiemelt közérdekre hivatkozva jóváhagyta a beruházásban érintett Natura 2000 területek átminősítését, zöld utat adva ezzel a fejlesztésnek.
Az Audi-fejlesztés 11,2 milliárd forintos állami támogatást kap.
Thomas Faustmann, a magyarországi Audi-leányvállalat ügyvezetésének elnöke február elején beszélt újságíróknak arról, hogy március elsején - a közműépítésekkel és a földmunkákkal - megkezdődött a kivitelezés. Akkori közlése szerint 2013 22. hetében el kívánják indítani az új üzemrészben a sorozatgyártást, ami azt jelenti, hogy az első kocsiknak 2012 őszén el kell készülniük itt.
Az év elején megjelentek sajtóinformációk arról, hogy egy 2018-ban üzembe álló második ütem is szerepel a társaság terveiben. Erről Thomas Faustmann március elején úgy nyilatkozott: a járműgyártás bővítése után születik döntés arról, hogyan tovább, de jó, ha van szabad terület a fejlesztéshez.
Legolvasottabb
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Eltörölnék a Brexitet a munkáspártiak
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
Valósággá tette a Google a sci-fit: csak egy fejhallgató kell, nincs szükség többé nyelvtudásra