A március végével záródott három hónapban az FCA 26,57 milliárd euró értékesítési árbevételre tett szert, amely 3 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál. A cég adózott eredménye 27 millió euróról 478 millió euróra ugrott.
Március végére az FCA nettó adósságállománya 6,6 milliárd euróra emelkedett a három hónappal korábbi 5,1 milliárd euróról. A világ hetedik legnagyobb autógyártójának működési profitja csaknem megduplázódott, és mintegy 1,38 milliárd euró volt, nagyobb a szakértők által várt 1,17 milliárd eurónál.
Az FCA negyedéves működési profitjának mintegy 90 százaléka, 1,23 milliárd euró, Észak-Amerikában keletkezett. A cég nyereségessé vált Latin-Amerikában, 11 millió euró profitot ért el az egy évvel korábbi 65 millió euró veszteség után. A cég nyeresége az európai értékesítések után 96 millió euró volt, Ázsiában pedig 12 millió euró.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Ömlik a pénz: jól megdobtuk az Amazont
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit