Nyereségük növelésére használták ki az inflációt a vállalatok – derült ki a müncheni ifo gazdaságkutató intézet kedden publikált elemzéséből.
Ez a tendencia különösen a kiskereskedelmi, vendéglátási, szállítási, valamint az építőipari vállalatok körében volt jellemző.
Ezek a cégek kihasználták a helyzetet, hogy jelentősen növeljék nyereségüket. Ezzel szemben a mezőgazdaságban és az erdőgazdálkodásban, amelyek nyáron még az infláció nyertesei közé tartoztak, az utóbbi időben a növekvő költségek nagyobb hatást gyakoroltak
– nyilatkozta Joachim Ragnitz, az ifo drezdai központjának helyettes vezetője.
Indokolatlanul nagy összegeket szakítottak
A gazdasági teljesítményre vonatkozó hivatalos német statisztikai adatok alapján kiderült, hogy a vállalatok a tavalyi negyedik negyedévben is jelentősen nagyobb mértékben emelték áraikat, mint amire pusztán az inputárak emelkedése miatt számítani lehetett volna.
Az ifo a nominális és az árkiigazított hozzáadott érték közötti különbséget vizsgálta, ami lehetővé teszi a végtermékek árának a nem a magasabb inputköltségekből származó emelkedésének kimutatását.
Joachim Ragnitz kiemelte, hogy a bruttó működési többletek a gazdaság szinte valamennyi jelentős ágazatában magas szintre emelkedtek.
Az áremelkedés lendülete valamelyest gyengült a harmadik negyedévhez képest. A fogyasztók ezért abban reménykedhetnek, hogy az infláció tetőzött.
Egy módon lehet megállítani a túlárazást
Csak a piaci verseny fokozása segíthetne megakadályozni a túlzott mértékű áremelkedést.
A kormány azzal is hozzájárulhatna az infláció mérsékléséhez, ha a jelenleg a társadalom széles körének biztosított támogatások helyett a különösen szegény háztartásokra korlátozná azok folyósítását.
Ha viszont a szakszervezetek érvényesíteni tudják magas bérköveteléseiket, akkor az infláció újbóli felfutásának veszélye állhat fenn.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Merénylet után Moszkvában: felébredt a lelőtt szuperkém-tábornok
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Kinyíltak a családi trezorok: meglepő, mi történt az ékszerekkel és a tört arannyal
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye