Az orosz hatóságok immáron 200 McDonald's-étterem ellen folytatnak eljárást, egyszerre vizsgálva, hogy betartják-e a higiéniai, illetve a pénzügyi elszámolási szabályokat. Ezzel az amerikai multi lehet a Nyugat és Oroszország elmérgesedő viszonyának legnagyobb egyesült államokbeli vesztese. Az USA és az EU az ukrán válságban játszott szerepe miatt vezetett be szankciókat a moszkvai kormánnyal szemben, amire válaszul az utóbbi korlátozta az EU-ból származó élelmiszerek importját és már augusztusban elkezdte "piszkálni" a McDonald'sot.
A nyár végén az orosz fogyasztóvédelmi hatóság egy sor higiéniai kifogásra hivatkozva felfüggesztette az ország négy legnagyobb McDonald's-éttermének működését. Nem sokkal ezután további öt vendéglő ellen indítottak eljárást. A szakértők egyetértettek abban, hogy koncepciós ügyekről van szó, amelyekkel Moszkva az amerikai szankciókra válaszol - az EU és az USA korlátozta például az orosz bankok s cégek hozzáférését a világ tőpiacaihoz.
Mindenütt ott vannak
Azóta azonban igencsak elszaporodtak a vizsgálatok - jelentette az amerikai vállalat orosz leánya - és az augusztusban kiszemelt kilenc vendéglő ideiglenes bezárását is meghosszabbították. A McDonald's 450 éttermet üzemeltet Oroszországban, ebből 100-at Moszkvában és környékén, 60-at pedig Szentpéterváron és környékén.
Az eljárások a két nagyvárosban lévő vendéglőkön túl a jómódú urali térség központjában, Jekatyerinburgban, illetve Volgográdban és Szocsiban lévő éttermeket érintenek. Mindez azonban csak az internetes közösségi médiában megjelent információkból tudható, a hatóságok nem verik nagy dobra intézkedéseiket.
Így szokták csinálni
A kormányzati szervek vizsgálatot indítottak az amerikai étteremlánc tulajdonosának támogatását élvező Ronald McDonald House Charities szervezet ellen, amely a gyermekegészségügy és a gyermekjólét javítása érdekében 20 éve tevékenykedik Oroszországban. Az elmúlt két évtizedben semmi hasonlóra nem volt példa.
Ez a tipikus megközelítés, amikor a kormány elhatározza, hogy térdre kényszerít egy vállalatot - mondta a Financial Timesnak egy az orosz élelmiszeriparban dolgozó vezető. A legvilágosabb jele ennek, hogy különféle címen - a higiéniai, illetve a pénzügyi szabályok betartására hivatkozva - indulnak vizsgálatok a cég ellen, azaz nem valamilyen konkrét ügyről van szó.
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Brutális nap a BÉT-en: csúcson az OTP, a Richter és a Mol
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük