A hongkongi rendőrség nemzetbiztonságért felelős egysége csütörtökön nagyszabású, meglepetésszerű akció keretében vette őrizetbe a lap öt vezető munkatársát az Apple Daily nyomtatott, illetve internetes kiadásban is megjelent cikkek tartalmára hivatkozva.
A hatóságok által hivatkozott írások egyebek mellett Hongkonggal és a kínai anyaországgal szembeni külföldi szankciókat szorgalmaztak, ami a rendőrség szerint bizonyíték arra, hogy a lap vezetősége külföldi erőkkel folytatott összeesküvést. Csütörtökön a hatóságok a laphoz kötődő három cég 18 millió hongkongi dollárt (680 millió forint) kitevő vagyonát is befagyasztották, valamint házkutatást tartottak az őrizetbe vettek otthonaiban és a lap székházában. A székház átkutatására több mint kétszáz rendőrt delegáltak, akik hat óránál tovább vizsgálták át az irodákat, és több mint 40 digitális eszközt - a többi közt számítógépeket és merevlemezeket - foglaltak le - írja az MTI.
Kapcsolódó
Washington csütörtökön elítélte a lap vezetőinek őrizetbe vételét. Ned Price, az amerikai külügyminisztérium szóvivője szerint a hongkongi kormányzat állítása, miszerint az Apple Daily "eszközként használta fel a hírközlést" a nemzetbiztonság aláásására, csupán az ellentétes nézetek elfojtására tett igyekezet.
John Lee hongkongi biztonsági miniszter egy csütörtöki sajtótájékoztatón arra figyelmeztette az újságírókat, hogy "tartsák magukat távol az Apple Daily által tanúsított magatartástól". Leszögezte: a hongkongi kormányzat a legszigorúbb intézkedéseket meghozva fog szembeszállni bármilyen személlyel vagy vállalattal, ha újságírói munka mögé bújva próbálja fenyegetni a nemzetbiztonságot.
Tavaly augusztusban a rendőrség már őrizetbe vette Jimmy Lait, az Apple Daily alapítóját, valamint a laphoz kötődő kilenc másik embert - köztük Lai fiát - a nemzetbiztonsági törvény megszegése, valamint csalás gyanújával. Lai jelenleg börtönbüntetését tölti 2019-es, valamint tavalyi, engedély nélküli gyülekezéseken betöltött szerepei miatt.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)