A Google még májusban indított egy pilot programot Kaliforniában, melynek lényege, hogy a birtokában lévő Waze navigációs alkalmazás segítségével kötné össze az autósokat. A tervek szerint a Google szolgáltatása ősszel indulhat. A Google 2013-ban vásárolta meg a Waze-t, mely valós idejű információkat ad az alkalmazást használó autósokról - idézi a portál a Wall Street Journal értesülését.
Az Uber szolgáltatása nagyban hasonlít a hagyományos taxizásra abból a szempontból, hogy a keresleten alapul. Ezzel szemben a Google szolgáltatása a Waze segítségével az egy irányba haladó sofőröket és utazókat kötné össze.
A Google célja, hogy az utazási szolgáltatást biztosító sofőrök nem főállásban foglalkozzanak ezzel, hanem maradjon meg az utaztatás mellékállásként, ezzel elérhetővé válik az árak alacsonyan tartása.
A Waze jelenleg futó pilot alkalmazása mindössze mérföldenként 54 cent díjat számít fel, ami alacsonyabb az Uber és a Lyft által alkalmazott tarifáknál. A Google egyelőre nem gondolja azt, hogy a Waze sofőrök szolgáltatásából eredő bevételek után adókötelezettség merülne fel.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is