A háromajtós Fiesta is a gyártás optimalizálásának áldozata lesz: mivel ez iránt kisebb az igény, csak az ötajtóst tartják meg - írja a Totalcar.
Ezzel nem csak egyszerűsödhet, de valamelyest gyorsulhat is a típus gyártása, így elvben gyorsabban ledolgozhatják az utóbbi hónapok leállásai idején felgyülemlett teljesítetlen rendelésállományt.
A háromajtós változat eltűnésével az ST sportváltozat az eddigi formájában megszűnik. Állítólag ezt úgy orvosolják, hogy a nyártól az ST is az ötajtós alapjaira kerül át.

A Fordnál nemrég az utolsó Mondeo is legördült a futószalagokról, ugyanis a SUV-ok által dominált piacon erősen csökkent a kereslet a felsőközép-kategóriás kocsi iránt.
Több olyan év is volt, amikor 300 ezer feletti mennyiséget adtak el belőle Európában, az utolsó ilyen 1998 volt. Később a népszerűsége folyamatosan csökkent: utoljára 2002-ben készült belőle 200 ezernél több, és 2009-ben adtak el utoljára 100 ezernél nagyobb mennyiséget. Tavaly már csak 21 ezer fogyott a korábbi slágertermékből, amelyet ugyan globális modellnek szántak, de igazán Európában játszott fontos szerepet.
Ezzel a Fiesta és a Focus marad, mint hagyományos személyautó a Ford kínálatában, a többiek már a szabadidőautó kategóriába tartoznak.
Legolvasottabb
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el