A Gazprom orosz állami energiaipari vállalat érdekeltségébe tartozó cég közleménye szerint öt kotróhajó kezdte el a vezetékpár lefektetéséhez szükséges előkészületeket a Balti-tenger Greifswald-öböl nevű területén. A munkálatokat az illetékes német hatóság, a Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományi bányafelügyeleti hivatal január 31-án kiadott határozata alapján végzik - írta a közleményre hivatkozva az MTI.
A finnországi hatóságok is megadták a vezeték megépítéséhez és üzemeltetéséhez szükséges engedélyeket, és már ott is megkezdődtek a tengeri előkészítő munkálatok. Az engedélyezési eljárás Oroszországban, Svédországban és Dániában a tervezetteknek megfelelően halad, további engedélyek kiadása a következő hetekben és hónapokban várható - áll a közleményben.
Kapcsolódó
Az Északi Áramlat 2 vezeték "hozzájárul majd az ellátásbiztonság növeléséhez" az Európai Unióban (EU), és "nagyobb versenyt eredményez az EU-s földgázpiacon".
A beruházással két új, összesen évi 55 milliárd köbméter - a már meglévő vezetékpárral azonos - szállítási kapacitású vezetékkel bővítik a Balti-tenger fenekén húzódó Északi Áramlatot, amelynek kiindulási pontja az oroszországi Viborg, és a németországi Greifswald mellett fekvő Lubminnál éri el a német partot. (Az Északi Áramlat 3 megépítésén gondolkodik a Gazprom - ezt a cikket olvasta?)
Az új vezetékpár kiépítésével Oroszország kiiktathatja Ukrajnát mint tranzitországot, és egyetlen útvonalra terelné át az Európának szánt orosz gázszállítmányok 80 százalékát, egyúttal domináns helyzetbe kerülne a német piacon, mert részesedését 40 százalékról több mint 60 százalékra emelné.
A német kormány sokáig üzleti alapú, politikai vonatkozást nélkülöző beruházásként értelmezte a többek között Ukrajna és Lengyelország által élesen bírált fejlesztést. Azonban Angela Merkel német kancellár az idén tavasszal módosította álláspontját, Petro Porosenko ukrán államfővel április elején Berlinben folytatott megbeszélése után kijelentette: nem fordulhat elő, hogy az Északi Áramlat 2 miatt Ukrajnának "semmiféle jelentősége nem lesz" az orosz gáz szállításában. Az orosz földgáz tranzitja Ukrajnának bevételi forrás és stratégiai ügy, ezért Ukrajna további szerepének tisztázása nélkül "nem lehetséges" a beruházás megvalósítása - tette hozzá Angela Merkel, kiemelve, hogy a vezeték "nemcsak gazdasági projekt, természetesen politikai tényezőket is figyelembe kell venni" - írta az MTI.
A kép illusztráció, forrás: Shutterstock.
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Karácsony Gergely az Európai Bizottsághoz fordul Orbán Viktor rendelete miatt
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba