A PénTech Solutions által fejlesztett webalkalmazáson keresztül a kkv-k rövid regisztráció után akár pár perc alatt igényelhetnek finanszírozást. A faktoring igénylést a PénTech kockázatelemző algoritmusa másodpercek alatt értékeli és személyre szabott ajánlatot készít az igénylést benyújtó cégnek - közölték.
A 2019-ben alapított PénTech az MKB Fintechlab inkubációs programja után 2019 őszén lépett piacra béta üzemmódban, 2020-tól pedig a digitális faktoring platform minden funkciója elérhető. Jelenleg már közel 300 regisztrált felhasználója van.
Kapcsolódó
A Péntechet 2019-ben az év legígéretesebb fintech startupjának választották a FinTechShow-n, majd ugyanebben az évben megnyerte a Startup Europe Awards Hungary fintech kategóriáját.
Katona Bence, a Hiventures vezérigazgatója a közlemény szerint elmondta: a PénTech csapatában azért hisznek, mert a faktorpiaci folyamat átalakítására jött létre, likviditást teremtenek gombnyomásra, mindezt a hagyományos úttal szakítva.
A tőkebefektetéssel elsődleges céljuk, hogy kiterjesszék a magyarországi jelenlétüket és minél több hazai vállalkozás számára tegyék könnyen elérhetővé a faktoringot mint finanszírozási lehetőséget - tette hozzá Berényi Benjamin, a Péntech ügyvezetője. Közlése szerint a következő években szélesítik a termékportfóliót és megkezdik a terjeszkedést a közép-európai régióban. Jelenleg hitelezés és követeléskezelés is elérhető az oldalon béta üzemmódban.
Az MFB-csoporthoz tartozó Hiventures, Közép-Kelet-Európa egyik legnagyobb kockázati tőkealapjaként, Európai Uniós és saját forrásból, több mint 100 milliárd forintnyi tőkével segíti a hazai kis- és középvállalkozói szektort, valamint a startupokat inkubációs, magvető és növekedési befektetési életszakaszokban. Ebben a folyamatban szakmai támogató a Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Meredeken tart lefelé a tízéves állampapír hozama, már bebukott az MNB-alapkamat szintje alá
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói