A FCA az április-júniusi negyedévben 26,7 milliárd eurós, az egy évvel korábbinál 3 százalékkal magasabb értékesítési árbevétel mellett az előző évivel közel megegyező, 1,52 milliárd euró működési eredményt ért el, nettó nyeresége pedig nagyjából 100 millió euróval közel 800 millió euróra emelkedett.
Elemzők 1,43 milliárd eurós működési eredményt vártak a második negyedévre.
A konszern bevételarányos jövedelmezősége 5,7 százalékra javult 5,6 százalékról.
Az FCA eladásai viszont csökkentek, az április-júniusi negyedévben 1,16 millió autót értékesített, 11 százalékkal kevesebbet, mint az előző év azonos időszakában. Az ázsiai régióban 34 százalékkal csökkentek az FCA eladásai, kínai közös vállalatainál pedig 60 százalékkal.
Az előző negyedévekben már megszokott módon az FCA nyereségét szinte teljes egészében Észak-Amerikában termelte ki, míg Európában éppen hogy nyereséges volt, Ázsiában viszont veszteséget volt kénytelen elkönyvelni. Veszteséget termelt továbbra is luxus sportkocsi érdekeltsége is, a Maserati.
Mike Manley vezérigazgatónak a negyedéves beszámolóhoz fűzött megjegyzései alapján az FCA jó úton halad éves terve teljesítése felé, mégpedig az észak- és dél-amerikai piacokon nyújtott jó teljesítményének köszönhetően. Működési eredménye tervei szerint meghaladja majd a tavalyi 6,7 milliárd eurót.
Az FCA részvénye a negyedéves eredmény bemutatását követően több mint négy százalékkal erősödött a milánói tőzsdén és 2,9 százalékos nyereséggel zárta a napot.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére