Az üzleti tanácsadó cég szakemberei emellett a szolgáltató platformok bevételeinek megsokszorozódására is számítanak, ami a 2015-ben elért 3,6 milliárd euró után 2025-ben 83 milliárd euró lehet. Mindez a PwC szerint azt jelenti, hogy a szolgáltatást nyújtók tehetik zsebre a forgalom több mint 85 százalékát, a 487 milliárd eurós különbözetet.
Az adatok alapján tavaly a legnagyobb, mintegy 15,1 milliárd eurós forgalmat a közösségi alapú szállásmegosztás generált, második helyen áll 5,2 milliárd euróval a közösségi finanszírozás és harmadik a személyszállítás. Ez utóbbi ágazat szolgáltatói érték el ugyanakkor a legtöbb bevételt, 1,65 milliárd eurót 2015-ben, ezt követte a szállásmegosztás 1,15 milliárd euróval, majd az on-demand háztartási szolgáltatások platformja 450 millió euróval.
Az előrejelzés szerint 2025-ben az öt kulcsszektor közül továbbra is a megosztáson alapuló személyszállítás hozza majd a legtöbb bevételt és az on-demand háztartási szolgáltatások platformja terén várható a leggyorsabb, évi 50 százalékos növekedés.
A PwC kilenc uniós tagállamban végzett részletes kutatást, amelyből kiderül, hogy ezekben az országokban eddig legalább 275 sharing economy-szervezet jött létre. A cég álláspontja szerint a sharing economy az elkövetkező évtizedben kiemelkedhet Európában a lassabb fejlődési ütemet produkáló gazdasági ágazatok közül.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy